A tanfolyamról
Üdvözöllek a WordPress gyorsítás online videós képzésen! Kérlek engedd meg, hogy pár gondolatban bemutassam neked, miről fog szólni ez a képzés, mit várj tőle.
Miért fontos a gyors honlap?
Azt gondolom, ezt nem kell különösebben magyaráznom, ha itt vagy. Mégis szeretnék egy kis hátteret adni neked hozzá.
Ha más nem azért, mert ugyan már évek óta lehet hallani mindenhonnan, hogy így a gyors honlap úgy a gyors honlap ami a legfontosabb a Google-nek, de én például személyesen mindeddig kifejezetten amellett kampányoltam, hogy nagyon extra módon nem kell a honlap sebességével foglalkozni.
Habár már 2010 (!) óta a Google hivatalos közlése szerint a honlap sebessége helyezési faktorként szerepelt, a valóságban sok mindent közölt hivatalosan a Google, amit az élet nem feltétlenül bizonyított. Nem mondom, hogy nem számított a sebesség, de a tapasztalatok szerint nem annyira, ahogy azt sokan próbálták elhitetni. Ha más nem, a honlap gyorsításának viszonylag nagy erőforrásigénye – pénz és idő – főleg magyar honlapoknál az esetek többségében üzletileg nem igazolta vissza a befektetett energiát.
A helyzet változik
A helyzet úgy tűnik, változik. Egyre többen foglalkoznak a honlap gyorsításával, így a konkurensek és a látogatók részéről is egyre nagyobb a nyomás, hogy te is vagy én is dolgozzunk ezen.
Másrészt a Google 2020. május 28-án egy újabb hivatalos bejelentést tett. Ebben nem csak az eddigieknél sokkal konkrétabb információkat adott meg, de a részben a sebességre vonatkozó jelek ellenőrzése most már a Search Console-ban is megjelenik, ráadásul nem csak béta módon (mint eddig). Hozzátesztem, itt ebben a közleményben mindezt egy jövőbeli algoritmusfrissítésként jelzik.
Mi lesz a képzésben?
Ebben a képzésben szeretném neked megmutatni azokat az eszközöket, amelyeket fejlesztői és rendszergazdai tudás nélkül is tudsz alkalmazni a WordPress honlapodon annak érdekében, hogy gyorsabbá tedd. Tehát ez az anyag elsősorban vállalkozóknak szól, abban szeretnék sebgíteni, hogy viszonylag kevés szakemberi erőforrás igénybevétele nélkül – vagyis nagyrészt saját magad – ténylegesen a leetőségekhez mérten a legjobban tudd gyorsítani a honlapodat.
Fejlesztői tudás nem kell hozzá, azt azonban tudnod kell, hogy az eredményes gyorsítás érdekében igenis bele kell nyúlni a honlapba. Ezt részben pluginokkal és egyéb külső eszközökkel fogjuk megoldani, részben azonban a kódban való változtatást is fogok mutatni.
Illetve elképzelhető, hogy bizonyos esetekben szakemberhez is érdemes fordulnod. Ez nagyrészt függ attól, hogy mekkora pályán játszol és mekkora játékos vagy. Nyilván egy kezdő honlapnak nem annyira fontos a sebességgel foglalkoznia, hogy egy fejlesztőt megfizessen. De ha a vállalkozásod mondjuk százmilliós nagyságrendű bevételt csinál, akkor már nagyon is megérheti, hogy egy szakembert bizonyos munkákra megfizess. Ebben a képzésben arra is kapsz tanácsot és ötletet, hogy komolyabb esetekben merre indulj el.
Hogyan használd az anyagokat?
Mindenképpen javalsom, hogy ezekre az anyagokra inkább mint egy étlapra nézz, amiből ki tudod választani, hogy az aktuális helyzetben neked mire van és mire nincs szükséged.
Tehát itt most nem feltétlenül az a feladat, hogy mindent megvalósíts. Sőt, ahogy látni fogod, bizonyos esetekben átfedések is lesznek, vagyis ugyanarra a feladatra több eszközt, több megoldást fogok bemutatni. Ráadásul lesz a képzésben sok ingyenes javaslat, de lesznek fizetősek is – vagyis bizonyos esetekben még egy anyagi kérdés is lesz, hogy valamit érdemes-e megcsinálnod.
Nézd meg a lehetőségeket, lásd, hogy mit tudsz tenni a honlapoddal, ez mennyibe kerül – időben és pénzben -, és döntsd el, hogy az adott helyzetben érdemes-e kipróbálnod. Ez még idővel is változhat, tehát elképzelhető, hogy most üzleti megfontolásból nem valósítasz meg egy gyorsítási megoldást, de később igen. A videókhoz a hozzáférésed megmarad – mi sosem vesszük el azt, amiért fizettél -, tehát akár évek múlva is visszajöhetsz, és megnézheted, hogy az adott módszert hogyan tudod megvalósítani.
A te sikered a fontos!
Számomra az a fontos, hogy te sikeres legyél. Ehhez nagyon fontosak az alábbiak:
- A videókkal mindenképpen sorrendben haladj. Még ha a cím alapján úgy is érzed, hogy ezt te már tudod, mindenképpen végezd el azt a anyagot is! Hátha kapsz egy-két jó ötletet, illetve ha később hivatkozok egy ott elhangzott gondolatra, akkor így te is tudni fogod, hogy miről beszélek.
- Ha bárhol elakadsz, nem értesz valamit teljesen, akkor kérdezz. Nem az a lényeg, hogy végignézd a videókat, hanem hogy megértsd, hogyan tudod te ezt a saját honlapodra alkalmazni, és elkezdd alkalmazni minél hamarabb. Bármi kérdésed van, tedd fel, én és a kollégáim igyekszünk a segítségedre lenni!
- Ennél a képzésnél különösen fontos, hogy a gyakorlatban is valósítsd meg, amit tőlem hallasz. Csak akkor fogod teljes mértékben megérteni, csak akkor fog összeállni a kép, és nem utolsósorban csak akkor fogsz bármilyen eredményt elérni, ha a gyakorlatba is átülteted, amit a képzésen tanulsz.
- Az ellenőrző feladatokat az egyes részek végén találod. A tanfolyam indulásától számítva 5 éven belül kell elküldened ezeket az anyagokat nekünk.
FONTOS: A hivatalos tanúsítvány megszerzéséhez teljesítened kell az ellenőrző feladatokat!
De ne feledd, ezek a te képeid. Neked kell az itt megadott lehetõségeket mérlegelni, megvalósítani, és dolgozni rajtuk.
Ehhez kívánok neked sok sikert, és kezdjük a tanfolyamot!
Jó tanulást, sikeres képszerkesztést és sikeres vállalkozást kívánok!